Lendületesen folyik a karácsonyi készülődés – Szorgos kezű angyalok róják az éjszakai Budapest utcáit

A BDK munkatársai, szó szerint „éjt nappallá téve”, szorgos kezű angyalokként róják éjszakánként Budapest utcáit és azon dolgoznak, hogy a fővárosban Adventre ismét karácsonyi hangulatot teremtsenek. A munkák zömét éjszakai műszakban végzik kollégáink, hogy a karácsonyi felkészülés ne zavarja a város mindennapi forgalmát.

Az idén is, a korábbi évekhez hasonlóan, a hét fővárosi helyszínen túl (Városháza park, Andrássy út Oktogonig tartó része, Nagymező utca, Liszt Ferenc tér, Vörösmarty tér, Váci utca és a környező utcák, Batthyány tér és a Clark Ádám tér), a kerületek döntő többségében is kollégáink végzik el a karácsonyi díszítést.

Az idei karácsony érdekessége lesz ismét a Városháza park díszítése, ahol 24 fa feldíszítéséből álló karácsonyi hangulatot árasztó „fényfüzér-liget”-ben sétálhatnak a járókelők a Budapesti Advent rendezvényéhez kapcsolódóan. Itt kerül sor a Főváros karácsonyi adventi koszorújára helyezett gyertyák meggyújtására és a fővárosi karácsonyi díszítő világítás elindítására is.

A karácsonyi motívumok közül a Vörösmarty téren karácsonyfadíszeket imitáló színes gömbök és hóesés imitáció látható. A gömbök kicsit alacsonyabbra kerülnek, hangulatosabbá téve a teret. A többi helyszínen hópaplanos-fenyő, gyertyás falikarok, gömbök, koronás hókristály motívumok, fénypalást és lampionos gyertyák, valamint a Batthyány tér és a Szent Anna templom nyugalmát vigyázó angyal motívumok díszítik a fővárost. A Andrássy úton közel 30 km fényfüzér és mintgy 200 jégcsap formájú díszítőelem emeli az ünnepi légkört.

A hét fővárosi helyszínen a karácsonyi hangulatot közel félmillió fénypont biztosítja. A modern kor követelményeinek megfelelően a fák és kandeláberek díszítésére kizárólag energiatakarékos, LED-es fényfüzéreket használunk fel.

Munkájukról riportot hallhatnak olvasóink a Kossuth Rádió Tér-idő műsorában november 28-án 16.30-17.00 között.

Kollégáink munkáját a mellékelt képek szemléltetik: