A “Föld órája” rendezvény

 / Híreink

Idén már kilencedik éve, Budapest ismét csatlakozott a WWF Magyarország (honlap címe: www.wwf.hu) által szervezett “Föld órája” rendezvényhez, melynek részeként, főpolgármesteri döntés alapján, 2014. március 28-án a Főváros díszvilágítási berendezései 20.30 és 21.30 között lekapcsolásra kerültek.

A budapesti rendezvény központi helyszíne a Bálna volt, ahol a Főpolgármesteri Hivatalt Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes képviselte. A BDK Kft. üzemeltetésében lévő több, mint 200 berendezés – a többi között a Budai Vár, a Lánchíd és a Parlament, Margit híd, a Szabadság híd – díszvilágításának ki- és bekapcsolása programozottan és távirányítással, úgynevezett hangfrekvenciás körvezérlés segítségével, a rendezvény időpontjára időzítetten történt.

Az egy órás üzemszünet alatt mintegy 1400 kWh energia megtakarítás keletkezett. A BDK Kft. és az ELMŰ Nyrt. a díszvilágítás ki-, bekapcsolásának költségeit magára vállalta, ezzel is támogatva a szervezőket, és az esemény létrejöttét.

A le- és felkapcsolásról készült képeket itt tekintheti meg.

 

A rendezvényről további információkat itt talál: http://wwf.hu/klima_/1/szombaton-ismet-kapcsolt-a-vilag

 

Start typing and press Enter to search