Ünnepi fények nyomában – Adventi séta Budapesten

 / Híreink

Karácsony közeledtével, az adventi várakozás idején –  a BDK Budapesti Dísz és Közvilágítási Kft munkatársai révén – újra ünnepi fénybe borul csodaszép fővárosunk. A városközpont legdíszesebbek helyszínei egy rövid séta alkalmával körbejárhatóak.

A Városháza parki fényligetből elindulva az Operáig, érintve a Vörösmarty teret, Erzsébet teret, József Attila utcát, a Bazilikát és az Andrássy utat mindössze két km hosszú a hangulatos adventi séta.

 

 

screenhunter_1034-nov-24-18-37

Ide kattintva megtekintheti a Google útvonaltervet.

2013-12-01_teli_fesztival_a_varoshaza_parkban_099

Andrássy út

A Városháza parkban idén is megrendezésre kerül a téli fesztivál és karácsonyi vásár, melynek keretében az állandó árusok kínálata mellett, az adventi hétvégéken különböző érdekes programokkal várják a látogatókat. Advent első vasárnapján ünnepélyes gyertyagyújtásra kerül sor, mellyel egy időben villannak fel Budapest szerte a karácsonyi fények Az ünnepélyes megnyitón, november 27-én 17.00 órakor, Dr Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes gyújtja meg az első adventi gyertyát, mely jeladás Budapest karácsonyi díszvilágításának elindításához.

screenhunter_1035-nov-25-11-21

screenhunter_1036-nov-25-11-22

A Városháza parkból a Deák Ferenc utcán végigsétálva eljuthatnak a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásárra, mely Európa 10 legszebb vásárának egyike.

screenhunter_1037-nov-25-11-33screenhunter_1038-nov-25-11-33

A Vörösmarty téren kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várják az érdeklődőket, ahol kizárólag kézműves termékekkel találkozhat a vásárló; a kiállítókat szakmai zsűri választja ki szigorú minőségi követelmények alapján. A magas színvonalú gasztronómiát hagyományos és újragondolt karácsonyi ételek és italok: szálkamentes halászlé, faszénen sült pisztráng, egész malac sütve, kacsazsírban pirított sütőtök csípős tökmaggal, és lúdmáj kolbász képviselik.

screenhunter_1040-nov-25-11-36

A vásári forgatagból betekinthetünk a Váci utcába, ahol az utca felett ragyogó csillagok hangulatos fényeit is megpillanthatjuk.

screenhunter_1041-nov-25-11-36

A Vörösmarty térről az Erzsébet téren áthaladva, az Október 6. utcán, vagy a Sas utcán át érhető el a szintén nagyon népszerű Szent István téri Advent kirakodóvásár, mely a Bazilika, a belváros fő találkozási pontja előtt kerül megrendezésre. A gyermekeket minden nap ingyenes korcsolyapálya várja 14 éves korig, ahol korcsolyabérlésre is lehetőség nyílik, valamint hétvégenként ingyenes korcsolyaoktatáson is részt vehetnek a kicsik. A Bazilika homlokzata sötétedés után minden nap pompás fényárba borul, Közép-Európa egyik legnagyobb 3D-s fényjátékát bemutatva. A téren. Kulturális programsorozattal, kézműves foglalkozásokkal és meglepetés koncertekkel is várják az ide látogatókat.

screenhunter_1042-nov-25-11-37

bazilika-adventi-vasar-11

Az Andrássy úton tovább sétálva, varázslatos fényalagútban sétálva juthatunk el  a gyönyörűen kivilágított Operához, ahol december 1-je és 30-a között ismét megrendezik a Diótörő fesztivált. Minden eddiginél több, 26 előadással készül a Magyar Nemzeti Balett Csajkovszkij mesterművéből. A fesztivált advent első vasárnapján a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának hagyományos koncertje nyitja meg, amit vásári forgatag, kóruskoncertek és adománygyűjtés is kísér.

screenhunter_1043-nov-25-11-38

screenhunter_1044-nov-25-11-38

screenhunter_1045-nov-25-11-39

Az Operánál a kisföldalattira szállva megérkezhetnek a városligeti műjégpályára, ahol igazi adventi programként a Vajdahunyad vára előtt korcsolyázhatnak, vagy akár vissza is térhetnek a kiinduló ponthoz, a Városháza parkba és elfogyaszthatnak egy pohár kellemes forralt bort. Kellemes időtöltést kívánunk!

andrassy-karacsony

screenhunter_1046-nov-25-11-43

screenhunter_1047-nov-25-11-43

Start typing and press Enter to search