Ünnepi fények nyomában – Adventi séta Budapesten

 / Híreink

 

 

 

 

 

 

 

Google útvonal terv

Karácsony közeledtével, az adventi várakozás idején –  a BDK Budapesti Dísz és Közvilágítási Kft. munkatársai révén – újra ünnepi fénybe borult csodaszép fővárosunk. A városközpont legdíszesebb helyszínei egy rövid séta alkalmával körbejárhatóak. A Városháza parki fényligetből elindulva az Operáig, érintve a Vörösmarty teret, Erzsébet teret, József Attila utcát, a Bazilikát és az Andrássy utat alig több, mint két km hosszú a hangulatos adventi séta.

A Városháza parkban idén is megrendezésre került a téli fesztivál és karácsonyi vásár, melynek keretében az állandó árusok kínálata mellett, az adventi hétvégéken különböző érdekes programokkal várják a látogatókat. Advent első vasárnapján ünnepélyes gyertyagyújtásra került sor, mellyel egy időben villantak fel Budapest szerte a karácsonyi fények Az ünnepélyes megnyitón, december 3-án 17.00 órakor, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes gyújtotta meg az első adventi gyertyát, mely jeladás Budapest karácsonyi díszvilágításának elindításához.

A Városháza parkból a Deák Ferenc utcán végigsétálva eljuthatnak a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásárra, mely Európa 10 legszebb vásárának egyike.

A Vörösmarty téren kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várják az érdeklődőket, ahol kizárólag kézműves termékekkel találkozhat a vásárló; a kiállítókat szakmai zsűri választja ki szigorú minőségi követelmények alapján. A magas színvonalú gasztronómiát hagyományos és újragondolt karácsonyi ételek és italok: szálkamentes halászlé, faszénen sült pisztráng, egész malac sütve, kacsazsírban pirított sütőtök csípős tökmaggal, és lúdmáj kolbász képviselik.

A vásári forgatagból betekinthetünk a Váci utcába, ahol az utca felett ragyogó csillagok hangulatos fényeit is megpillanthatjuk.

A Vörösmarty térről az Erzsébet téren áthaladva, az Október 6. utcán, vagy a Sas utcán át érhető el a szintén nagyon népszerű Szent István téri Advent kirakodóvásár, mely a Bazilika, a belváros fő találkozási pontja előtt kerül megrendezésre. A gyermekeket minden nap ingyenes korcsolyapálya várja 14 éves korig, ahol korcsolyabérlésre is lehetőség nyílik, valamint hétvégenként ingyenes korcsolyaoktatáson is részt vehetnek a kicsik. A Bazilika homlokzata sötétedés után minden nap pompás fényárba borul, Közép-Európa egyik legnagyobb 3D-s fényjátékát bemutatva. A téren. Kulturális programsorozattal, kézműves foglalkozásokkal és meglepetés koncertekkel is várják az ide látogatókat.

Az Andrássy úton tovább sétálva, varázslatos fényalagútban sétálva juthatunk el  a gyönyörűen kivilágított Operához, ahol december 1-je és 30-a között ismét megrendezik a Diótörő fesztivált. Minden eddiginél több, 26 előadással készül a Magyar Nemzeti Balett Csajkovszkij mesterművéből. A fesztivált advent első vasárnapján a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának hagyományos koncertje nyitja meg, amit vásári forgatag, kóruskoncertek és adománygyűjtés is kísér.

Az Operánál a kisföldalattira szállva megérkezhetnek a városligeti műjégpályára, ahol igazi adventi programként a Vajdahunyad vára előtt korcsolyázhatnak, vagy akár vissza is térhetnek a kiinduló ponthoz, a Városháza parkba és elfogyaszthatnak egy pohár kellemes forralt bort.

Kellemes időtöltést kívánunk!

 

Start typing and press Enter to search