a BDK Kft.

A BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. - ről röviden

A BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. (a továbbiakban BDK Kft., vagy Társaság) Budapest területén nyújt köz- és díszvilágítás szolgáltatást. Üzemelteti a tulajdonában, továbbá a Főváros, illetve a kerületek tulajdonában lévő köz- és díszvilágítási berendezéseket.

A Társaság Budapest Főváros Önkormányzata és az E.ON Hungária Zrt. 50-50%-os tulajdonú korlátolt felelősségű Társasága, melynek működését a legutóbbi 2021. szeptember 30. napján módosított Társasági Szerződés,

a 2010. március 29-én kötött Szindikátusi Megállapodás, a 2010. március 29-én kötött Közszolgáltatási Keretszerződés és a tárgyévre vonatkozó, a tulajdonosok képviselőiből álló taggyűlés által jóváhagyott Éves Közszolgáltatási Szerződés határozza meg.

A 2013. évi XXIV. Törvény 2013. április 11-i hatályba lépését követően közvilágítási berendezés csak közvilágítási üzemeltetési engedéllyel üzemeltethető, melyet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adhat ki és vonhat vissza.

A Társaság 2013. július 24-én 1552/2013 határozatszámon kapta meg engedélyét. Jogszabályban foglaltak alapján, amennyiben a műszaki adatokban 10 % változás következik be,

a Hivatal felé adatszolgáltatási kötelezettsége van a Társaságnak. A 2019. évi LED-es korszerűsítés következtében a 2020. évi adatok változtak, így 2020. májusában az 1373/2020.sz határozat alapján, az engedély módosításra került.

A közös tulajdonú és vezetésű társaság létrehozásakor kiemelt cél volt, hogy a dísz- és közvilágítás egy kézbe kerülésével magasabb színvonalú, korszerűbb és olcsóbb legyen a főváros közvilágítása. Az elmúlt évek során folyamatosan fejlődve sikerült ezt a célt magas színvonalon a tulajdonosok és a lakosság megelégedésére megvalósítani.

Jelenleg a LED-es fényforrású közvilágítási lámpatestek telepítésével már a XXI. század technikáját és technológiáját alkalmazza a cég a közvilágítás korszerűsítése során.

Híreink

A BDK KÜLDETÉSE

Magas minőségben, biztonságosan lássa el a köz- és díszvilágítási feladatokat.

Segítse elő a fővárosban a korszerű, energiatakarékos technológiák megvalósítását ezzel hozzájárulva a fenntartható fejlődés megvalósulásához.

Magas minőségű szolgáltatással, átlátható gazdálkodással biztosítsa a főváros dísz- és        közvilágítását.

Ügyfélbarát módon biztosítsa a lakosság számára a dísz- és közvilágítási hibák javítását.

A Fővárosi Önkormányzat stratégiai partnereként járuljon hozzá Budapest látványképének fejlődéséhez, a főváros turisztikai és kulturális céljainak megvalósulásához.

A BDK középtávú jövőképe

Biztonságos és magas színvonalú közszolgáltatás, biztonságos munkahely, gyors és hatékony reagálás a társadalmi, környezeti és műszaki változásokra.

A jelenlegi szakmai és gazdasági pozíció megőrzése, javítása, átlátható korrekt működés minden szegmensben a fenntarthatóság, energia hatékony, zöld megközelítés alapján.

A fővárosi köz- és díszvilágítás energia hatékony megújítása, korszerű energia hatékony technológiák alkalmazása, a fővárosi energiafogyasztás csökkentése.

Zászlóshajó a környezetkímélő technológiák alkalmazásában, okos világítás kialakításában, zöld szemléletmód meghonosítása.

Korszerű elektronikus alapú ügyfélkapcsolati rendszer működtetése, közvetlen lakossági kommunikáció (ügyfélközpontú szemléletmód áthatja a működést).

Jó kapcsolat az ellátásért felelős Önkormányzattal, az áramszolgáltatóval, a hatóságokkal és a szolgáltató partnerekkel.

Együttműködés a fővárosi társszolgáltatókkal a hatékony működés és a szinergiák kihasználása céljából, szolidaritás az önkormányzatokkal, közvetlen kommunikáció a lakossággal.

A még szebb Budapestért

0 KW
Budapesti díszvilágítás teljesítményigénye

2012. október 1-jén lépett hatályba Budapest főváros díszvilágításáról szóló 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet és a 13/2013 (III.18.) Főv. Kgy. kiegészítő rendelet, amelyek alapvetően újra szabályozták a Fővárosi Önkormányzat által ? közszolgáltatás keretében végrehajtott, önként vállalt önkormányzati feladataként ? fenntartott, működtetett díszvilágítási berendezések létesítését, üzemeltetését és megszüntetését. Társaságunk 2021-ben már 289 db objektum díszvilágítását üzemelteti. A díszvilágítás teljesítményigénye 1,348MW, éves fogyasztása mintegy 2,8 MWh.

Társaságunk minden évben jelentős mértékben kiveszi részét a karácsonyi díszítő világítások felszereléséből is. A fővárosban 7 helyszínen (Városháza park, Vörösmarty tér, Váci utca és környéke, Andrássy út az Oktogonig, Nagymező utca és Liszt Ferenc tér, Clark Ádám tér, Batthyány tér, valamint 16-17 kerületben és egyéb jelentős helyszíneken (Városligeti Műjégpálya, Bálna) szereljük fel a karácsonyi hangulatot segítő díszítő világítást.
A Fővárosi helyszíneken a főváros önként vállalt feladataként végezzük közszolgáltatási szerződésünk keretében a díszítő világítás megvalósítását, a kerületek önálló hatáskörben döntenek a díszítésről itt döntően pályázatokon veszünk részt a munka elnyeréséért.

Éves fogyasztás eloszlása

  • Buda
  • Pest

Dísz- és közvilágítási adatok

Közvilágítási adatok

Budapest közvilágításának 2021. november 18-i adatai:

20. 831 KW
Beépített teljesítmény
kozvilagitasi-adatok

Díszvilágítási adatok

2012. október 1-jén lépett hatályba Budapest főváros díszvilágításáról szóló 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet , amely alapvetően újra szabályozta a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott, működtetett díszvilágítási berendezések létesítését, üzemeltetését és megszüntetését. Társaságunk 2021-ben már 289 db objektum díszvilágítását üzemelteti. A díszvilágítás teljesítményigénye 1,348MW, éves fogyasztása mintegy
2,8 MWh.

Budapest területén üzemeltetett díszvilágítási objektumok kerület szerinti megoszlása:

diszvilagitott-objektumok-2021_

* A díszvilágítási rendeletben szereplő objektumok között találhatóak olyanok, amelyek egy objektumként vannak feltüntetve, azonban a valóságban több objektumot tartalmaznak (pl. templom és a templom parkban található emlékmű, harangjáték és szobrok).

Dísz- és közvilágítási szolgáltatási szintek

Emelt szintű

Budapesten a szolgáltatás a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján emelt szintű, vagyis nem a közvilágítási naptárban meghatározott időpontok, hanem a napi aktuális fényviszonyok befolyásolják a közvilágítás központi be-, illetve kikapcsolását. Az éves üzemidő kb. 4.146 óra.

A díszvilágítás a közvilágítással együtt kapcsol be, lekapcsolása viszont a nyári időszámítás időtartama alatt éjjel 01:00 órakor, a téli időszámítás időtartama alatt 24:00 órakor történik. Az éves üzemidő kb. 2.000 óra.

A rendszer bekapcsolása fénymérés alapú. A főváros 5 különböző pontjában mért megvilágítási értékből, a három középső érték átlaga alapján, automatikusan egy rádiófrekvenciás jel alapján kapcsol be a rendszer, amikor a megvilágítás átlagos szintje 26,5 lx alá esik. A közvilágítás lekapcsolása hajnalban akkor történik, amikor a megvilágítás átlagos szintje 26,5 lx fölé emelkedik.

20.831 kW
Beépített teljesítmény

A közvilágítás fényforrásainak beépített villamos teljesítménye

2013
2015
2017
2019
2021

20.831 kW, mely az alábbi üzemmódok teljesítményéből áll össze.

2014
2016
2018
2020

Ökológiai lábnyom

Környezetvédelmi és gazdasági szempontok

Környezetvédelmi és gazdasági szempontok egyaránt elengedhetetlenné teszik az energiafogyasztás racionalizálását. Társaságunk ezért alkalmaz energiatakarékos fényforrásokat, és mint üzemeltető is sajátos eszközeivel támogatja a LED-es technológia alkalmazását. Energia-hatékonyság szempontjából a LED-es fényforrású lámpatestek minimális fogyasztásukkal nem csak jelentős energia-megtakarítást tesznek lehetővé, hanem várható élettartamuk is többszöröse a hagyományos lámpáknak. Az új technológia alkalmazása 2017-18-ban vált általánossá az okos világítás megvalósítátására előkészített világítótestekkel és 2019-től kezdődően kizárólag ilyen, magas hatékonyságú, jövőbe mutató világítótestek alkalmazására kerül sor. 2021-25 között évente 4000 közvilágítási lámpatest korszerű, okos funkciók ellátására előkészített LED-es cseréje valósul meg.

elektronikus árlejtés

Az energiafogyasztás költségének fontos eleme a megfelelő árambeszerzés biztosítása. A villamos áram nyílt, európai uniós közbeszerzési eljárással és elektronikus árlejtéssel történő beszerzése révén jelentős megtakarítást sikerült elérni az elmúlt években.

A vásárolt villamos-energia költség alakulása 2011-2021 között:

vasarolt-villamosenergia-ktg-alakulasa-2011-2021

Az áramfogyasztás egységárának alakulása 2011-2021 között:

aramfogyasztas-egysegaranak-alakulasa-2011-2021

Az áramfogyasztást az áramdíjon kívül jelentős mértékben befolyásolja a dísz- és közvilágítás beépített teljesítménye, amely függ a BDK energiatakarékos rekonstrukciós munkáitól (csökkenti), valamint az új kerületi és fővárosi fejlesztésektől (növeli).

A közvilágítási hálózat teljesítményváltozását az elmúlt négy évben, az abban résztvevő szereplők hatását a következő diagram szemlélteti:

teljesitmeny-diagram-2022

Energiahatékonyság

BDK tudatos energia-megtakarítási politikával igyekszik csökkenteni a beépített teljesítményt, ugyanakkor, természetes folyamatként, a fővárosi és kerületi fejlesztések eredményeként bővül a beépített teljesítmény. A BDK a meglévő hálózat üzemeltetőjeként a technológiai és pénzügyi lehetőségekhez mérten, a környezet védelmének és az üzemeltetési költség csökkentésének érdekében, annak energiatakarékosabb kiváltását végzi. Ugyanakkor örömteli eredmény, hogy a budapesti közvilágítás folyamatosan fejlődik a fővárosi önkormányzat, a fővárosi és magántulajdonú cégek beruházásai révén, ami többségében a meglévő hálózat bővítésére irányul. Ez értelemszerűen az energiaigény növekedésével jár, amit mintegy 40%-ban sikerült kompenzálnia a BDK energiatakarékos rekonstrukcióinak.

felelősséggel a környezetért

Környezet- és klímavédelmi szempontok előtérbe kerülésével a mi feladatunk is, hogy hozzájáruljunk környezetünk megóvásához. Ennek egyik eleme CO2 kibocsátás csökkentése, amelyet a LED-es közvilágítás korszerűsítés révén jelentős, több GWh energia megtakarítással biztosítunk. Másrészt, Társaságunknak felelősen kell eljárnia a hulladékok és veszélyes hulladékok kezelésének területén. Hálózatunkon és telephelyeinken a napi munkavégzésből adódó hulladékok minden esetben szelektíven gyűjtjük, amit ezután az erre megfelelő jogosultsággal rendelkező partnereink szállítanak el. A 2014-ben megjelent fémkereskedelmi törvény előírásainak teljes mértékben megfelel a Társaság. A belvárosi üzem területén elektromos autó használatával is hozzá járulunk a széndioxid kibocsátás csökkentéséhez.

 

img_20180821_130054-1-1024x768

Start typing and press Enter to search