Az Óbudai Pók utcai lakóteleppel kapcsolatos cikkre vonatkozó pontosítás, kiegészítés

 / Híreink

A 444 című internetes kiadvány Pók utcai lakóteleppel kapcsolatos, tegnap megjelent cikkére vonatkozó kiegészítést, pontosítást az alábbiakban olvashatja

 

Tisztelt Haszanz Úr!

 

Tisztelettel és érdeklődéssel olvastam ?Tiborczék LED-lámpáit nem szeretik az óbudai lakótelepen című? cikkét. Felvetéseit az alábbi tényekkel kívánom kiegészíteni, illetve pontosítani.

 

A BDK Kft, mint a budapesti közvilágítás üzemeltetésével megbízott közszolgáltató társaság felelőssége, hogy energia hatékony, finanszírozható és biztonságos közvilágítást üzemeltessen. Közpénzből, tisztán, átláthatóan gazdálkodik, a rendkívül kiélezett konkurenciaharcot folytató közvilágítási szakma legszélsőségesebb véleménye is elismeri a közbeszerzések alaposságát és tisztaságát. A Társaság fent említett felelőssége beszerzései során is érvényesül: miközben nyílt, uniós közbeszerzési eljárással pályáztatja beszerzéseit, nem vásárolhat a lakosság által egyébként kedvelt lámpákat, ha azoknak drága a fogyasztása és drasztikusan csökken a gyártása.

 

A Pók utcai lakók közül többen jelezték, hogy elégedetlenek az új közvilágítással. Panaszaik egy része jogos, orvosolandó, más része ízlésbeli észrevétel, megint más része nem kifejezetten a közvilágításhoz tartozik (pl. a kapualjak világítása).

 

A Társaság a Pók utcai lakótelepen használt világítótesteket gyártó világcéggel, valamint a fővárosi és a kerületi önkormányzat képviselőivel az elmúlt héten előzetes bejárást tartott annak érdekében, hogy megismerje a panaszokat. Megállapítást nyert, hogy valóban vannak sötét területek, ezért ezekre megoldást kell találni. Ennek érdekében április 8-án részletes bejárásra kerül sor, melyen megtörténik minden egyes lámpa beállításának, a konkrét megvilágítási szinteknek az ellenőrzése, valamint a sötét területek pontos felmérése. A megoldásra ezt követően teszünk javaslatot. Mivel a lakosság által pozitívan értékelt más fejlesztésekkor (pl. a Rákóczi híd új világításánál, vagy az Árpád Fejedelem útja, illetve Vérmező korszerűsítéseinél) alkalmazott színhőmérséklet ebben az esetben nem aratott tetszést, így szükséges megvizsgálnunk annak lehetőségét, hogy  a jövőben, sűrűn lakott környezetben a semleges helyett melegebb fehér fény alkalmazandó.

 

Mivel név szerint, kiemelt címben említette a nyertes céget, a tények korrekt ismertetése, és az esetleges részrehajlás gondolatának elkerülése érdekében az alábbiakban találhatók a másik három projekt nyertesei (Mindegyik közbeszerzés nyílt, megismerhető pályázat volt, több résztvevővel):

 

  • Árpád fejedelem útja: Tungsram Schreder –  nyertes pályázat értéke:7,6 M Ft (64 db lámpatest)
  • Vérmező: Tungsram Schreder – nyertes pályázat értéke: 2,6 M Ft (37 db lámpatest)
  • Rákóczi híd: Lisys-Projekt Kft ? Altum Szakinfo Kft ? Vill-Korr Hungária Kft hármas konzorcium, Philips lámpatesttel – nyertes pályázat értéke: 69 M Ft, (60 db lámpatest teljes kivitelezéssel, korrózió védelemmel, festéssel, alpin technikával)
  • Pók utcai lakótelep: Elios Zrt, GE lámpatesttel, nyertes pályázat értéke: 14 M Ft (233 db lámpatest).

Mindegyik közbeszerzés nyílt, európai uniós pályázat volt, több résztvevővel.

A főváros közvilágítása jelenleg még modernnek mondható, a közel 180.000 lámpatestből mintegy 35.000 amortizált korú, a többi kb. 12 éves, vagy fiatalabb lámpatest, amelyek csak 2020 után érik el a lecserélhető kort. Addig mintegy 10-15 viszonylag egybefüggő, nagyobb mennyiségű lámpatestet megjelenítő területen kerülhet sor összesen kb. mintegy 20.000 lámpatest rekonstrukciójára, modern, energiatakarékos közvilágítás megvalósítására.

 

Cikkében korrektül idézi álláspontunkat, miszerint ?a nagy váltás előtt mindenképpen szükséges az új technológia kipróbálása, tapasztalat szerzése különböző jellegű közvilágítási elrendezések esetén (főutak, parkok, lakótelepek, hidak, stb.)?. Ezután azonbanÖn egyedül az Eliost emeli ki: ?De a mostani kisebb projektek után a főváros középtávon 100.000 lámpatest korszerűsítésére készül. Ezt teljesen vagy akárcsak részben megszerezni még a mostanában feltűnően megerősödő Eliosnak is óriási üzlet lenne.? Fontosnak tartom a megállapítás kiterjesztését: ebben a valóban nagy fejlesztésben, jelentős, nyílt közbeszerzésen alapuló korszerűsítésben, bármelyik közvilágítás fejlesztő cég pályázhat, esélyes és nyerhet is, hiszen eddig is több társaság nyert.

 

Cikkében ismét korrektül idéz levelünkből: ?A cég szerint lehetne ideálisabb a közvilágítás, de annak kialakítása nagyon drága lenne, oszlopokhoz, a hálózathoz is hozzá kellene nyúlni, amire viszont nincs elég pénz.? A mondat folytatása azonban sajnos téves, hiányos információkra alapoz: ?A lámpák LED-esre cseréléshez egyébként jelentős forrásokat ad az Európai Unió.? Bár így lenne! Ám a jelentős forrásokat erre a célra az Európai Unió a Közép-Magyarországi régióban nem teszi elérhetővé, Budapesten tehát nem finanszírozza a fenti fejlesztéseket.

 

A cikk végén szereplő, ismét korrekt megfogalmazást szeretném megerősíteni. ?A BDK végül arra biztat mindenkit, hogy írja meg észrevételeit, mert éppen most van véglegesítés alatt a fővárosi közvilágítási mesterterv, amihez a cég szerint lakossági vélemények nagyon fontos kiegészítő információt jelentenek.? Valóban jelenleg készül a fővárosi közvilágítási mesterterv, amihez minden kerületi polgármester, önkormányzati főépítész, városüzemeltetési terület véleményét kikéri a főváros illetékes szakterülete, mielőtt azt a Közgyűlés megtárgyalja. Tehát valóban fontosak az észrevételek. Természetesen a Pók utcai lakótelepi javaslatokat is továbbítottuk a Főváros illetékes szakterületének. Hogy mennyire fontosak a lakossági visszajelzések, arra álljon itt egy példa: két napja vonta vissza a Társaság azonnali hatállyal a jelenleg futó egyik LED korszerűsítési pályázatot éppen a Pók utcai tapasztalatok miatt, mivel a lakosság olyan elemekre hívta fel a figyelmünket, amit a kiírási szakaszt megelőző tervezői szakvéleményben is figyelembe kell venni. Pontosan így teszünk, a kiírási szempontokat ennek megfelelően bővítjük, és csak ezt követően írjuk ki ismét a pályázatot.

 

Végezetül a cikkének utolsó mondatában idézetteket szintén szeretném megerősíteni egy apró kiegészítéssel:

 

?Vagyis hamarosan nem csak a Pók utcaiak barátkozhatnak meg a LED-es közvilágítással. És jöhetnek az újabb közbeszerzések is.?Valóban jönni fognak, és az eddigiekhez hasonlóan átláthatóan, korrekt, tiszta versenyben, amelyben eddig három cég is nyert sikerrel, időrendben: a Tungsram-Schreder, a Lisys-Altum-Vill-Kor konzorcium és az Elios Zrt.

 

Az érdeklődők egyébként honlapunkon nyomon követhetik a közbeszerzéseket is, illetve a legutolsó pályázattal kapcsolatos lakossági véleményekre adott válaszunkat is: www.bdk.hu.

 

Megtisztelne, ha válaszunkat leközölnék és nemcsak a kommentek között jelenne meg.

 

Tisztelettel,

BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft

Start typing and press Enter to search