A lámpatípus meghatározása után lehetőség van kép készítésére és csatolására. Bekapcsolt GPS esetén pedig a program automatikusan megkeresi a helyszínt, illetve manuálisan is megjelölhető a hiba helye a térképen.
A letöltött alkalmazás internetkapcsolat nélkül is működik, azaz a következő internetes kapcsolódás alkalmával automatikusan szinkronizálja, fel- és letölti a szükséges adatokat.
2. A www.bdk.hu honlap kezdő oldalának jobb szélén található hibajelentő felületen keresztül.
3. A bdk@bdk.hu e-mail címre elküldve.
4. A +36 1 700 7710 telefonszámon hétköznap 7 és 15 óra között, ahol közvetlenül munkatársunk fogadja hívásukat.
5. A +36 1 700 7000 telefonszámon alatt a nap 24 órájában
Az 1-3. pontokban részletezett módon érkező bejelentések a következő munkanapon kerülnek feldolgozásra, ezért azonnali beavatkozást igénylő, közvilágítást érintő káresemény illetve élet- és balesetveszély esetén kérjük ezt a 4-5. pontokban részletezett módon legyenek szívesek jelezni a megadott rendelkezésre állási időszakokat figyelembe véve. Fontos, hogy mind a hiba pontos helye, mind pedig annak jellege (egyedi – egy vagy két lámpahelyet, szakasz – 3 vagy több egymás melletti lámpatestet érintő üzemzavar, egyéb – bejelentés tárgya külön megadva) lehetőség szerint a bejelentő neve és elérhetősége legyen megadva számunkra, a helyszín beazonosíthatósága, a gyors és szakszerű javítás érdekében.
Adatvédelmi tájékoztató itt megtekinthető PDF formátumban
Adatkezelési és adatbiztonsági szabályzat 2018.05.25. itt megtekinthető PDF formátumban